1943-ban Ajtay Zoltán által elkészített, majd jóváhagyott terv alapján elkezdték kihajtani az altárót. A háború befejezése előtt csak 70 métert sikerült kihajtani. A háború közeledése miatt a munkálatokkal leálltak, a munka csak 1947 őszén indult el újra. 1948. augusztus 13.-án lyukasztottak a Nagykovácsiból induló Antal-lejtősaknai munkahellyel és szeptemberben megindult a szénszállítás felsővezetékes kisvasúttal. A megnyitón állítólag maga Rajk László is részt vett, három éven keresztül az ő nevét viselte az altáró (1951-ben kivégezték Rajkot). Az altáró nyitópontja a Zsíros-hegy lábánál, Pilisszentiván területén volt. A Nagykovácsi alatt elhelyezkedő szénvagyon Nagykovácsi I. és Nagykovácsi II. mezőben került meghatározásra. A Nagykovácsi I. bányatelek az V-ös légaknától K-re a temetőig, Nagykovácsi II. pedig a község Ny-i pereménél kezdődött és DNy-i irányban húzódott. Az Ördöglyuk és V-ös légakna közötti terület Solymáron belül volt, a temető és a község Ny-i része közötti terület pedig meddőzóna volt. Az V-ös légakna helye Nagykovácsi és Solymár határán, a régi turistaháztól délre, a kék-sárga turista útvonalon közelében volt. 1952-ben a déli mezőrészhez megépült a IV-es légakna a bányászok leszállása céljából, saját önerőből, de sosem helyezték üzembe. 1954. június 25.-én az Antal mezőrészben vágathajtás közben a Tisza-lejtősakna egy régi, vízzel telt vágatába futottak bele és vízbetörés történt, melynek következtében 44-en bentrekedtek közülük 6-an meghaltak, 38-an megmenekültek. A lezúduló víztömeget 70000 köbméterre becsülték. Az altáró első szakasza 1320 méter volt, ebből a következő vágatok ágaztak ki:
400 méternél átjáró a szomszédos Párhuzamos-altáróba,
800 méternél a III-as sikló, amivel az északi mezőt tárták fel,
850 méternél a Nyugati-táró 2400m hosszban,
1000 méternél a Keleti-táró 300m hosszban,
1200 méternél Dk-i irányban az V-ös siklóval a déli mezőt tárták fel,
1250 méternél a Délkeleti-táró 200m hosszban.
Az Antal mezői vízbetörés után láttak neki a Nyugati-táró kihajtásának 2400m hosszban, ezzel elindult a Nagykovácsi II-es bányatelek szénvagyonának a feltárása. A Nyugati-táró 900. méterében Déli irányban alakították ki a Béta-mezei főszállító vágatot, melynek célja a régen Nagykovácsiban működött bányák mélyebb szinteken való megkutatása volt. Ez a terület a Béta mező nevet kapta. Ezzel a Nagykovácsi I. bányatelek egész szénvagyona feltárásra került. A Nyugati-táró teljes kihajtása során megindult a Delta mezőrészek feltárása, amelyek a községtől Ny-ra helyezkedtek el. Az iszapoláshoz szükséges homokot a négy részből álló kötélpályán át szállították a pilisszentiváni homokbányákból, a vizet pedig a Slötyi és a nagykovácsi iszapoló helyek között kiépített 150mm-es csővezetéken. A Jóreménység-altáró egészen a bezárásig, 1969. december 31.-ig termelt. A bezáráskor az altáróból mintegy 400 méternyi vágatot meghagytak ismeretlen céllal. 400 méternél elfalazták, de egy szellőztető lyukat hagytak rajta, amin időközönként erős légáram húz keresztül. A vágatban megtalálhatók a talpfák helyei és néhány felsővezetéktartó is. Mivel kemény dolomitba vájták az eleje és közepe viszonylag jó állapotú, a vége felé erősebben romlik. A táró ötszög (háztető) formájú, első métereiben villanyvilágítás van. A bánya udvara sokáig elhagyatottan állt, majd a 90-es években egy magánvállalkozó megvette, jelenleg fűrészüzem működik a telepen. A bejárat elé egy ház épült fel, aminek pincéjéből lehet bejutni a volt bányatérségbe. A telepen az épületek jórészt megmaradtak, közülük jelentős az egykori iroda, fürdőépület (átalakítva), trafóház, bányamentő állomás (sajnos romosan). Ezekről képek itt találhatóak. A telepen ezenkívül számos csilleteknő és két aknabödön is található.
Archív képek az altáróról /Csovics Balázs, Pálfy Gergely gyűjteményéből, ismeretlen képei/
A bánya bejárata ma /Pálfy Gergely, Sági Balázs képei/