Az első keskenynyomközű vasút (vagy ahogy népszerűen hívják a kisvasút) 1942-ben épült ki a Borbála-tárótól a solymártelepi rakodóig. Feladata az István-akna által kitermelt, majd a Borbála-tárón kiszállított, ott osztályozott szénnek való elszállítása a nagyvasútig. Szállítási útvonala a Borbála-tárótól a Táncsics utcán át, a mai WET Kft helyén, keresztezte a főutat, majd az Aranyhegyi patak töltésén érkezett meg a rakodóhoz. Nyomtávja ismeretlen. A szállítás diesel mozdonyokkal történt. A kisvasút 1948-ban szűnt meg a Borbála-táróval együtt.
Az újabb, jóval modernebb és korszerűbb villamosított kisvasút az előző megszűnésének évében, 1948-ban épült meg a Jóreménység-altáró és az akkor épült jelenleg is látható solymári rakodó között. Az altárótól kiindulva megépült az István-aknai vonalrész is, amely kiváltotta a sok gondot okozó és bonyolult szállítási rendszerű Borbála-tárói dieselvasutat. Solymáron a rakodó szomszédságában új, négyvágányos fűtőház épült, mellette mozdony és csillejavító kapott helyett. A műhelyek többsége a régi Solymár-aknai gépházban lett elhelyezve. A 1959-ben a vasúti hidat felújították, pár évvel később egy korszerű elektromágneses csilleürítő berendezést építettek. A rakodóhoz épített vashídon kézzel végezték az altárótól és a 60-as évek végén a lejtősaknától hozott meddő szállítását, majd a túloldalt történő lerakását. A nyomtáv 500mm-es volt, a járműveket pedig a tokodi szénbányától szerezték be egy nyomtávváltás kapcsán. A mozdonyok Ganz gyártmányúak voltak, a "csapott orrúakat" Tokodról hozták, később modernebb, úgynevezett Ganz 9tonnás-okra cserélődtek le. A gépek görgős rúdáramszedőkkel voltak ellátva és 550 kV feszültséggel üzemeltek. A kis villanymozdonyokat a környékbeliek és a dolgozók "Mukinak" becézték. A bánya rendelkezett számos csillével, melyek 0,5 (szegecselt teknőjűek) és 0,8 (öntvény teknőjűek) köbméteres űrtartalmú teknőkkel voltak ellátva, amelyek folyamatosan cserélődtek, ezenkívül népeskocsikkal, amik a bányászokat szállították. Kezdetben házilag épített kéttengelyes, majd négytengelyes nyitott népeskocsik voltak forgalomban, azonban a 60-as évek elején lecserélték őket új korszerű zárt népesekre, erre a bánya 300000 Ft-ot költött. A bánya megszűnése után a teljes járműparkot leselejtezték, majd néhány csille kivételével szétvágták.
Eddig 3 db csille (és néhány teknő) "menekült" meg, egyik a Pilisszentivánon álló emlékmű tagja, egy másikat a solymári meddőhányóban találtak 2002-ben, teknője szegecselt kivitelű, igen régi darab, egyik oldala sajnos lyukas, annyira elkorrodálódott a meddőben. Jelenleg a kemencei erdei múzeumvasúton kiállítási darabként található. A harmadik csillére 2007 februárjában bukkantunk a pilisszentiváni lejtősakna közelében, teknője ennek is szegecselt. A jármű szinte roncs, teknője több helyen erősen horpadt, váza deformált, három kereke hiányzik. 2007 végén két újabb teknőt találtunk egy sittkupac alatt, remélhetőleg rendelkeznek alvázzal és kerekekkel is.
Archív képek a kisvasútról /Brandhuber Jánosné, Marlok Péter, Pálfy Gergely gyűjteményéből, ismeretlen képei/
Népesvonat balesete /Csovics Balázs gyűjteményéből/
A kisvasút bontásáról készült kép /ismeretlen felvétele/