Nemsokkal a pilisszentiváni Erzsébet-akna megnyitása után észrevették, hogy a szénmező átnyúlik Pilisvörösvár alá is. A két ikeraknát 1902-ben kezdték el mélyíteni, mélységük 246 méter, közöttük lévő távolság 20 méter volt. A fő szállítóvágat kihajtása során 1904. szeptember 16.-án érték el a szenet. Az aknáknál osztályozó működött ahonnan egy kötélpálya szállította a szenet a solymártelepi rakodóhoz. Az aknák termelése kb. 500 t volt naponta. Az üzemben 860-an dolgoztak köztük számos gyermek, 1940-ben már csak 650-en. A Lipót-akna akkoriban az egyik legmodernebb bánya volt Magyarországon, 1922-ben jéggyárat, 1932-ben pedig brikettgyárat épített, illetve működtetett. Áramfeleslegéből villamos áramot szolgáltatott a Budapestvidéki Villamossági Rt.-nek. Az 1938. január 1-jei állapot szerint az ikeraknák pillérén kívül már csak 50 ezer tonna szénvagyont tartottak nyilván. Tervet készítettek a pillér lefejtésére, amit a bányakapitányság engedélyezett. A becslések szerint az aknák védőpillérében visszamaradt szénvagyon 430000 tonnát tett ki. Az aknák körül meghagyott védőpillérek elsősorban arra szolgáltak, hogy biztosítsa az aknák üzembiztonságát, másrészt hogy védelmet nyújtson az aknák mellé telepített épületeknek, nehogy azok elmozduljanak. A védőpillér kitermelése ugyanakkor nem volt veszélytelen, mivel az aknákat nem túl szerencsés megoldással annak idején a fővetőbe fúrták, így meg volt az előfeltétele annak, hogy a kőzetmozgások következtében az aknák a vető mentén elnyíródva oldalirányú elmozdulást szenvedjenek. Ez akár súlyos üzemzavart, szerencsétlenséget is okozhatott volna. A 430000 t szén azonban túl értékes volt ahhoz, hogy veszni hagyják. A bányaigazgatóság felkérte hát Esztó Péter egyetemi tanárt, a téma kiváló szakértőjét, hogy segítse tanácsaival a védőpillér leművelését. A védőpillér lefejtése 1938 áprilisában kezdődött meg és megszakítás nélkül tartott 1940 decemberéig. Ennek során kifejtettek 385000 t szenet. Ekkor személy és vagyonbiztonsági okokból a termelőmunkát leállították. A bányászat megszűnése után a Lipót-akna épületei igencsak furcsán néztek ki, mindegyikük ide-oda dőlt. A kitermelés alatt a folyamatos iszapolás ellenére is havonta vagy 10 cm-ert süllyedtek az épületek, ez különösen az aknatornyokban tett nagy károkat. A csöveket, vezetékeket folyamatosan rövidíteni és/vagy toldani kellett. Amíg az egyik torony üzemelt, addig a másikat javították. 1940. december 1-jén befejezték a Lipót-aknai pillér lefejtését, és megkezdték az aknák leszerelését. 1941. január 31-én befejezték az aknák tömedékelését, s ezzel az aknaüzemet teljesen felszámolták. Kevesen tudják, hogy abban az időben a Lipót-akna az ország egyik legkorszerűbb bányaüzeme volt. 1922-ben jéggyárat, 1932-ben pedig brikettgyárat épített, illetve mûködtetett. 1921-től áramfeleslegébõl áramot szolgáltatott a Lipót-akna villamos központja a Budapestvidéki Villamossági Rt.-nek. A bányaüzem épületeiből néhány még ma is áll a 10-es főút mentén.
Régi képek az aknákról /Fogarasy Attila, Hegedűs András gyűjteményéből/