A Solymárt Pilisszentivánnal összekötő műút mellett egy szép kis tavacskát láthatunk, csárdával, újabban felépült mellette a tűzoltók állomása is. A tó helyén valamikor szántóföld volt, amit a mélyművelésű bányászat változtatott meg. A XIX-XX század fordulóján megnyílt Erzsébet és Irma aknák, valamint a 20-as évektől a Solymár akna felhagyott részeinek betömedékelésére szükséges homokot innen bányászták ki. Hasonló a története az 5 vörösvári tónak is, itt a bányászott homokot a Lipót és Új aknák tömedékelésére használták. 1939-től a Solymár-aknai műveletek leállása után a közelben fakadó forrásokból és esővízből töltődött fel a későbbi Slötyi medre. 1963-64ben az Erzsébet-aknát feltáró munkálatok miatt a víztömeget le kellett szívatni, mivel a megtelepült lejtősakna vágata a tó alá hatolt, s így a folyamatosan összegyűlő víztömeg veszélyeztette a termelést. A lejtősakna megnyitásakor elvágták az ivóvízellátó vezetéket, a faluban több évig vízhiány mutatkozott. A tó fenekére egy szivattyúállomás épült, amely a vizet az Aranyhegyi-árokba szívatta. Időközben a meder elkezdett erdősödni, bokrok, fák nőttek benne, ezért a mai napig veszélyes a tóban fürdeni. A bánya bezárása után a tó vizét a Kőfaragó Vállalat használta. A Slötyi név régiesen bányaiszapot jelent, neve a német "Schlamm" (iszap) szóból ered.
Képek a Slötyiről /Pálfy Gergely képei/
Archív képek a Slötyiről rendes és leszivattyúzott állapotában /Csovics Balázs gyűjteményéből/