A Solymár és Nagykovácsi határánál egykoron állott három légaknát eddig nem sikerült megtalálni. 2008 júniusában Hegedűs András természetjáró,- újságírónak egy 1980-as évekbeli tájfutó térképpel sikerült mindhárom légakna helyzetét igen nagy pontossággal behatárolnia:
A tájfutó térkép egy gyanús terepalakulatot, a terepfelszíntől 8-10 méter magasságra kiemelkedő dombot ábrázol, körülbelül azon a helyen, ahol a bányászati térképvázlat a III. légaknát jelöli. A felderítés közben itt is egy kék fémtárgy került elő, mint a X-es aknánál. Funkciójuk nem tisztázott, talán a bezárás után a tömedékanyag ellenőrzése céljából maradtak hátra.
V-ös légakna:
A nagykovácsi üdülőterület és a zsíroshegyi erdő határánál lehetett valahol, kb. a Farkas utca végénél. Az 1984-ben kiadott tájfutótérképen ezen a helyen van egy beszögellés az üdülőtelkek közé, ami a térkép szerint nem építési telek, a térkép egy "tereplépcső" jelet ábrázol (partfalat, omlást), olyan terepalakulatot, ami emberi beavatkozásra utal. A jelzett helyen egy frissen elkerített építési telek van, rajta új építésű házzal, a telken belül komoly szintkülönbséggel. Valószínűnek látszik, hogy a korábbi bányatelket néhány éve eladhatták, miután funkcióját vesztette.
Bányászati térképet tájfutó térképpel összevetve már korábban is meglett az akna feltételezhető helye; egy szekérút mellett kisebb (a tájfutó térképen is szereplő) tisztás van, mellette egy artézi nyomókútra emlékeztető kék műtárgy van. A színe alapján vizes létesítményre lehetne következtetni, de a helyszín egyértelműen beazonosíthatónak tűnik, itt lehetett valamikor az akna.
A tájfutó térkép, kiegészítve az aknák helyével
Képek, térkép, leírás: Hegedűs András

